Rólunk írták

"Egy csoda nekünk ez az iskola, sehol nem érezte még ilyen jól magát Ádi, nekünk pedig abszolút megnyugvást jelent, hogy a gyermekünk jó helyen van. Nem is létezett más alternatíva számunkra."

 

"Én nem láttam kisfiam számára más lehetőséget. Sokat van a szabadban. Van lehetőség kézműves foglalkozásra. Elfogadó közösségben van, ahol egyénileg foglalkoznak vele és nem neki kell csak beilleszkedni egy 32 fős osztályközösségbe, mely igen nehéz számára."

 

"A természetessége és a gyermekközpontúsága miatt választottuk a Rózsaházat. Fontos, elsődleges szempont volt, hogy érzelmileg biztonságban lehessen. A fejlesztések az ő érdeklődése és képességei mentén történjenek egy olyan környezetben, ami természetközeli és barátságos. A tanárok személyisége is döntő befolyással hatott ránk az ismerkedésen."

 

"Szilárd egy örökmozgó kisfiú. Ha egy átlagos iskolába járna, akkor ő lenne az osztály feketebáránya, folyamatos magatartási problémákkal, konfliktusokkal. Itt azonban elég figyelmet kap a tanáraitól, és mivel kevesebben vannak az osztályban, ő is tud figyelni a többiekre, tud kapcsolódni hozzájuk. Lettek barátai, és életében először meghívta őket a szülinapjára is! Kinyílt, nagyon sokat fejlődött, szívesen olvas, nagyon jó a logikája és a matek a kedvence."

 

"Esztus integráltan járt egy Waldorf-óvodába, ami nagyon jól működött, és egy ideig azt gondoltuk, hogy az iskolában is az integráció lehetne a legjobb, amit adhatnánk neki. De aztán be kellett látnunk, hogy ha egy nagylétszámú osztályba menne, bármennyire igyekezne is, alig lennének sikerélményei. Mivel a Waldorf-szemlélet nagyon fontos számunkra, és a testvérei is Waldorf-iskolába járnak, nem nagyon tudtuk elképzelni, hogy ő ne élvezhesse ennek az előnyeit. Így hát hatalmas fába vágtuk a fejszénket, és becsatlakoztunk a Rózsaház alapítási munkálataiba. Sok-sok apró lépés egy járatlan, kanyargós, rögös úton … de semmi másra nem cserélnénk el!"

 

"Luca nem beszél, mégis mindent elmesél a maga nyelvén. Mi értjük, amikor elmondja, hogy mennyire szeret ebbe az iskolába járni. Jó helyen vagyunk, kiváló, inspiráló közösségben - ez kétségtelen!"

 

"A Rózsaház második otthona lett Fanninak, hála az iskola szerető és elfogadó közegének. Mi gyerekként azért sírtunk, mert iskolába kell menni, Fanni akkor sír, amikor nem mehet :-)"

 

"Egy olyan iskolát kerestünk, ahol Hanna érzelmi biztonságban lehet. Egy helyet, ahol nem a lemaradásain van a hangsúly, hanem ahol az erősségeire építkezünk együtt. "